Első tanács: Ha 2 belső árnyékolónál többet kell felszerelnie, mindenképpen javasolt egy elektromos csavarbehajtó alkalmazása, mert árnyékolónként 12 facsavart (fába való, önvájó csavart) kézzel amúgy is fárasztó behajtani a szűz fába. De ha ez még nem lenne elég, gyakran kényelmetlen testhelyzetben, az üveghez közel kell a csavarhúzóval dolgozni. Az üveg közelsége miatt nem lehet kényelmesen fogni a csavarhúzót, és teljes fordulatokat csinálni, mert minduntalan beleütközik a kezünk. A hőségről már ne is beszéljünk!
Második tanács: Az első szerelésnél mindenképpen vegyük elő az útmutatót! Még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy már láttuk az interneten, és úgy néz ki mint a LEGO játék. Különösen a felső rolótartó műanyag konzolok felszerelésénél kell vigyázni. Nem szabad a két elem szétszedése után a távolság beállító elemet leszedni a konzolról, gondolván, hogy gyártási sorja. Annak pont az a feladata, hogy biztosítsa a roló későbbi párhuzamos állását, és a szerelvény pontos irányba állítását. Csak miután a tartó konzolokat felszereltük szabad a távolságbeállító darabokat eltávolítani.
Harmadik tanács: Ne felejtsünk ki egyetlen csavart sem a sínek felszerelése közben (2x4). Amit már lecsavaroztunk, lehetőleg később ne akarjuk odébb csúsztatni néhány milliméterrel, inkább dolgozzunk pontosan az elejétől fogva.
Tapasztalat: Az első roló felrakása még csavarozó géppel is 10-15 percig tarthat. A 3.–tól a „szintidő” 7 perc alá csökkenthető .
A felrakás után a kihúzott roló esetleg az egyik oldalon minimálisan belóg, vagy hullámosodik a sín mellett (1-2 mm). Ez nem baj. A madzag önfeszítő, így kevés használat után kisimul, ha nem tévedtünk komolyan a rögzítő konzolok felrakásakor.
A frissen felrakott roló anyaga az áthevülés (kívülről tűzi a nap) miatt „gyári szagot” áraszt. Ez idővel elmúlik.
